Jelentem a völgyemből, emberek:
szitál ködből a hűvös permeteg,
remeg a szirma-hulló rózsa-sor,
borzong a nyír s a mogyoró-bokor.
Halkul a megmaradt madár-világ,
de hangoskodnak fenn a vadlibák,
s ahol szőlőt nevelt a napsugár,
éjjel falánk vaddisznó-csorda jár.

(Áprily Lajos)

 

 


 

"Ha mélyen magamba nézek, szeretetem határtalan határát egyetlen szó fejezi ki, egyetlen régi-régi szó, amiben élők és holtak benne voltak, s ez az érthetetlen, de nekem mindent jelentő szó mondta ki, hogy GÖLLE."

(Fekete István: Ballagó idő)

 


 

 

 Dr. K. Tóth Mihály:

A társaság

(részlet)

Szép, daliás idők, verőfényes napok!
Ha ezekről szólasz: vedd le a kalapot.
Ha még soká élünk, beválik mesének,
Minőt vén anyókák estendet regélnek.
 
Azt már elfeledtük, pedig tán való:
Egy napon született a magyar meg a ló.
Dadogni se tudott, kicsi volt a gyermek,
Ős hagyomány szerint csak lóhátra termett.
 
A sík rónán messze kiterjedt a határ,
Ott száguldott velök vékony lábú agár.
Ősi módra azért ma is akkor mulat,
Hogyha agarával felveri a nyulat.
 
Régi magyar nemest hogyha eltemeték,
Sírba zárták vele hű lova tetemét.
Széllel futó agár soványabb lett aztán,
Nem láthatták többé kurián és pusztán.
 
Ló és agár nélkül mi a magyar nemes?
Hús és krumpli nélkül a gulyásos leves.
Mit óhajt? Ménesit, zacskóban szűz dohányt,
Tűz vérű menyecskét s csókra termett leányt.
 
A tudományt hagyjuk, hadd bújja a német,
Nem érdekel engem, még kevésbé téged.
Vadászkalandjaink többet érnek ennél,
Mintha lóhús után pulykaczombot ennél.
 
Fől hát a nyeregbe, ma lesz a jó hajtás,
Pegazusra ültem, agarásszunk pajtás.
Jól megüld a lovat...ereszd meg a zablát,
Az én telivérem sötétben is jól lát.
 
Arra pedig, fiuk, fogadni is merek:
Nem lesz közöttetek olyan fenegyerek,
A ki, ha meghallja, amit elregélek,
Így neki kiáltana: "ez ám a víg élet"!
 
 

1900 Debreczen